header v2

yt iconfb icon

logo

2016. április 21.

A magyar lakosság egészségi állapotának javítását célozza a 3,6 milliárd forintból megvalósuló Alapellátás-fejlesztési Modellprogram, melynek keretében a hátrányos helyzetű lakosságot segítő segéd-egészségőrök továbbképzése zajlott 2016. április 20-21-én a Debreceni Egyetemen.

A sajtóközlemény itt olvasható.

2016. április 11.

Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ - a Svájci-Magyar Együttműködési Program keretében megvalósuló SH/8/1 Alapellátás-fejlesztési Modellprogram végrehajtásáért felelős konzorcium vezetője - és a Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet 2016. április 7-8-án „Innovatív tevékenységek az alapellátás-fejlesztésben” címmel nemzetközi konferenciát szervezett Budapesten. A kétnapos rendezvényen 36 európai ország képviselője vett részt, akik megismerkedhettek a 2012 és 2016 között megvalósuló Modellprogrammal és annak eredményeivel.

A sajtóközlemény itt olvasható.

2014. július 29.

38 ezer felnőtt és 10 ezer gyermek egészségügyi alapellátásának újjászervezését segíti a jövőben az a húsz segéd-egészségőr is, aki a mai napon vehette át „ápolási asszisztens" oklevelét a Debreceni Egyetemen. A diploma-átadó ünnepségen jelen volt: Langerné Victor Katalin, az EMMI társadalmi felzárkóztatásért felelős helyettes államtitkára és Dr. Beneda Attila, az EMMI egészségpolitikáért felelős helyettes államtitkára is. A végzetteket köszöntötte, és kiemelt szerepükről beszélt Dr. Bartha Elek rektorhelyettes, Dr. Ádány Róza intézetigazgató és Dr. Papp Magor, a program szakmai vezetője.

A sajtóközlemény itt olvasható.

2014. március 26.

Jászapátiban került sor a Svájci-Magyar Együttműködési Program keretében megvalósuló SH/8/1 Alapellátás-fejlesztési Modellprogram céljait, első eredményeit ismertető regionális nyitórendezvényre. 2012 nyarán Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár által bejelentett, európai szinten is példaértékű projekt egy új, innovatív megközelítése az egészségügyi alapellátás közösség-orientált, a betegellátás mellett a lakosság egészségének fejlesztését és a betegségek megelőzését célzó népegészségügyi szolgáltatásokkal bővített újjászervezésének.

A sajtóközlemény itt olvasható.

2013. július 3.

A Svájci-Magyar Együttműködési Program keretében mintegy 3,7 milliárd forint összértékű Alapellátás-fejlesztési Modellprogram indul négy hátrányos helyzetű észak- és kelet-magyarországi mikrorégióban: Berettyóújfalu, Borsodnádasd, Heves és Jászapáti térségében. Ez képezi a hazai alapellátási rendszer fejlesztésének az egyik pillérét. A MOM Kulturális Központban megrendezett ünnepélyes megnyitón Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár és Jean-Franҫois Paroz, Svájc magyarországi nagykövete, a társágazatok vezetői, az együttműködésben résztvevő konzorciumi partnerek, szakmai és civil szervezetek, döntéshozók, egészségpolitikusok, valamint a program során megalakult négy praxisközösség dolgozói jelenlétében mutatták be a programot.

A sajtóközlemény itt olvasható.

alapel bwhozzajar bwminiszterelnokseg bw
A projekt a Svájci-Magyar Együttműködési Program társfinanszírozásával valósul meg.
The project is supported by a grant from Switzerland through the Swiss Contribution.
www.svajcihozzajarulas.hu

Copyright © 2015 - Alapellátás-fejlesztési Modellprogram. Minden jog fenntartva!