header v2

yt iconfb icon

logo

Az Alapellátás-fejlesztési Modellprogram számos egészségfejlesztő, egészséges életmódra nevelő, prevenciós célú programot kínál a Praxisközösségek lakosai részére. A saját szervezésű eseményeken kívül sok eseményt köszönhetünk az egyes Praxisközösségek területén tevékenykedő együttműködő partnereinknek. A kooperáció által változtatos programkínálat összeállítására van lehetőségünk, melyet költséghatékonyan, az erőforrások kölcsönös kihasználásával tudunk létrehozni.

2014-ben a Modellprogram szakmai vezetése egyeztető fórumok keretében nyújtott tájékoztatást az érdekelt szervezetek (helyi önkormányzatok, roma önkormányzatok, civil szervezetek, alapítványok) képviselői részére az Alapellátás-fejlesztési Modellprogramról, annak általános céljairól, valamint a Programnak a kistérségekre vonatkozó specifikus helyi célkitűzéseiről. A szervezetek meghívást kaptak “Koalíció az egészségért” című szándéknyilatkozatok aláírására, amelyek ismertetik a Program céljait és felépítését, valamint a jövőbeni együttműködés kereteit és a tervezett közös cselekvéseket.

Mindeddig összesen 91 érdekelt szervezettel sikerült megállapodni, akiknek ezúton mondunk köszönetet azért, hogy szakértelmükkel támogatják a közös eseményeket és segítségükkel hozzájárulnak a Modellprogram sikeréhez. 
 
Országos partnereink:

CIVIL-AIDS FÓRUM
Magyar Rákellenes Liga
Mályvavirág Alapítvány
Országos Roma Önkormányzat
Victofon Kft.

Berettyóújfalu Praxisközösség partnerei:

Arany János Gimnázium
Aranyos Szülők Egyesülete
Bajnóca Néptánc Egyesület
Barsi Dénes Általános Iskola
Berettyóújfalui József Attila Általános Iskola
Berettyóújfalui Nyugdíjasok Egyesülete
Bessenyei György Szakközép Iskola
Bessenyei György Szakközép Iskola Eötvös József Szakképző Iskola Tagintézménye
Bihari Gyereksegély Iroda
Bihari Útkereső Alapítvány
BMSE Berettyó Munkás Sportegyesület
Dél-Bihari Szociális Szolgáltató központ
Diószegi Kis István Református Általános Iskola és AMI
Eszterlánc Tagóvoda
Fekete Borbála Általános Iskola Csere-erdő Általános iskolája
Hencida Óvoda
Herpály-Team Építőipari és Szolgáltató Kft.
II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola Bihari Művészeti Iskola
Kerek Egy Ég Alatt Óvoda és Bölcsőde
Komotthon Nonprofit Közh Kft. Idősek Otthona
Körösmenti Óvoda Magyarhomorogi Óvoda
Községi Önkormányzat
Magyarhomorogi Idősek Otthona
Magyarhomorogi Szabó Pál Általános Iskola
Petica Hospice Kft.
Sulyok István Református Általános Iskola
Széchenyi István Általános Iskola
Széchenyi István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium Bessenyei György Mezőgazdasági Szakképző Iskola Tagintézménye
Vass Jenő Óvoda és Bölcsőde
Vass Jenő Óvoda és Bölcsőde Gyermekkert tagóvoda
Vass Jenő Óvoda és Bölcsőde Rákóczi Tagóvoda

Borsodnádasd Praxisközösség partnerei:

A Jövő Borsodnádasdjáért Egyesület
Arló Nagyközség Roma Nemzetiségi Önkormányzat
Arlói Közösségért és Kultúráért Egyesület
Arlói Tengerszem Óvoda
Balatoni Közös Napközisotthonos Óvoda (Borsodszentgyörgy)
Borsodnádasd Roma Önkormányzat
Borsodnádasdi Közösségi Ház és Könyvtár
Borsodnádasdi Mesekert Óvoda
Borsodnádasdi Móra Ferenc Általános Iskola
Borsodszentgyörgy Közéletéért Egyesület
Borsodszentgyörgyi Népdalkör
Borsodszentgyörgyi Polgárőr Egyesület
Idősek Klubja Borsodszentgyörgy
Járdánháza Roma Nemzetiségi Önkormányzata
Járdánházi IV. Béla Általános Iskola
Járdánházi Óvoda
Mátéhegyi Ökopark és Sportcentrum
Mű-vész-HELY
Nefelejcs Klub
Úz Csillaga Szociális Közhasznú Alapítvány

Heves Praxisközösség partnerei:

Almási Balogh Pál Kórház
Átányi Nyugdíjasokért Alapítvány
Csillagbojtár Kulturális és Oktatási Nonprofit Kft.
Dél-Hevesi Szociális és Gyermekjóléti Intézmény
Dr.Fél Edit Közösségi Tér
Egyesület a Társadalmi Tőke fejlődéséért
EJROK Átányi Általános Iskola és AMI tagintézmény
EJROK Hevesi Középiskola
Fekete István Könyvtár Kulturális és Szabadidő Központ
Füzesabonyi Járási Népegészségügyi Intézet
Gondozási Központ
Hanyi- menti Közoktatási intézmény Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda
HEVA Kft. Heves Rendelőintézet
Heves Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve
Hevesi József Középiskola
Hevesi Kulturális Központ
Kömlői Óvóda
Közösségi Önkormányzat Konyha
Magyar Máltai Szeretetszolgálat
Magyar Vöröskereszt Tiszanánai szervezete
Mozgáskorlátozottak Heves város és vonzáskörzetének Egyesülete
Prolabor Kft.
Sütő András Általános Iskola és AMI
Sütő András Általános Iskola és AMI Gárdonyi Géza tagiskolája
Tiszanánai Naplemente Nyugdíjas Klub
Tiszanánai Tündérkert Óvoda
Újtelepi Katolikus Általános Iskola

Jászapáti Praxisközösség partnerei:

Csete Balázs Általános Iskola
Egyesített Szociális Intézmény
FEHÉR AKÁC Idősek Otthona
Jászapáti Általános és Alapfokú Művészeti Iskola
Jászapáti Gróf Széchenyi István katolikus Gimnázium
Jászapáti Roma Nemzetiségi Önkormányzat
Jászapáti Városüzemeltető Kft.
Jászkiséri Városi Óvoda
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat
JNSZM - Mozgássérültek Egyesülete
Kis Szent Teréz Kamilliánus Közösség
Lisztérzékenyek Egyesülete, Szolnok
Önálló Óvodai Intézmény Jászapáti
Szent Imre Katolikus Általános Iskola
Városi Könyvtár és Művelődési Központ

Amennyiben az Ön intézménye is csatlakozni kíván az Alapellátás-fejlesztési Modellprogramhoz, kérjük, részvételi szándékát jelezze kollégáinknál, a jelen szándéknyilatkozat kitöltésével.

Szándéknyilatkozat letöltése.

alapel bwhozzajar bwminiszterelnokseg bw
A projekt a Svájci-Magyar Együttműködési Program társfinanszírozásával valósul meg.
The project is supported by a grant from Switzerland through the Swiss Contribution.
www.svajcihozzajarulas.hu

Copyright © 2015 - Alapellátás-fejlesztési Modellprogram. Minden jog fenntartva!