header v2

yt iconfb icon

logo

Jászapáti Praxisközösség Senior Életmód Klubja már hetedik hónapja működik folyamatosan és egyre nagyobb sikerekkel. A helyi Nyugdíjas Klub tagjainak energiáit a fiatalok is megirigyelhetik.

A Borsodszentgyörgyi Falunap és Lepényfesztiválon az elmúlt évhez hasonlóan idén is helyet kapott a Borsodnádasdi Praxisközösség egészségsátra, ahol védőnői tanácsadással, gyógytornával, egészségfalatkákkal és ügyességi feladatokkal várták az érdeklődőket.

Berettyóújfalu Praxisközösség dolgozói Egészségnapot tartottak a Bihari Gyereksegély Irodával együttműködve. A helyszín a Komádiban lévő Közösségi Ház volt, ahol családok több generációja volt jelen egyszerre.

Óriási az érdeklődés a Berettyóújfalu Praxisközösségben a dietetikai többletszolgáltatásra: látva a legutóbbi programsorozat súlycsökkenésbeli eredményeit, mind többen szeretnének csatlakozni a klubhoz, ezért szeptemberben két csoportot indított a Praxisközösség.  

„Innováció az egészségfejlesztésben” címmel megtartott konferencián vehetett részt minden érdeklődő 2015. szeptember 29-én, a Lurdy Konferencia- és Rendezvényközpontban, ahol a Modellprogram szakmai vezetője is előadást tartott.

Az Alapellátás-fejlesztési Modellprogram Borsodnádasdi Praxisközössége és a Mátéhegyi Ökopark és Sportcentrum Közhasznú Egyesület 2015. szeptember 12-én közös egészségnappal hívta fel a figyelmet az egészséges életmód fontosságára, ahol a színes programok mellett sor került a Mátéhegyi Herbaticum Gyógynövénykert avatására is.

A Jászapáti Praxisközösség 2015. augusztus 15-én, Egészség Sátorral települt ki a Tölgyes Strandfürdő területére, ahol szűrések, életmód tanácsadás, játékos egészségre nevelő feladatok és torna várta az érdeklődőket.

Berettyóújfalu Praxisközösségben az elhivatott dolgozók a nyári táborok alkalmával tartott foglalkozások közben is összekötik a kellemest a hasznossal.

Helyi lakosok, Tisza-tónál nyaralók, és kerékpárversenyzők is csatlakoztak a Hevesi Praxisközösség strandpartijához, amit a Tiszanánán lévő Dinnyésháton szerveztek meg augusztus 8-án.

Augusztus 1-én egészséges falatkákkal, táplálkozási totókkal, színezőkkel, életmód tanácsadással, vérnyomásméréssel, részeg szemüveggel, tornával és sok más érdekességgel vártuk Borsodszentgyörgyön az érdeklődőket.

 

 

Borsodnádasd Praxisközösség 2015. július 25-én, csatlakozott a Járdánházi Falunaphoz, amely minden szempontból megmozgatta a helyi lakosokat.

Fesztiválozni egészségesen is lehet! A Modellprogram praxisközösségeinek szakemberei július 23-25. között egészségnevelő aktivitásokkal várták a debreceni Campus Fesztiválra látogatókat.

Jászapáti Praxisközösség és Egészség sátruk – a tavalyi nagy sikerre való tekintettel – idén is meghívást kapott Jászkiséri Lovasnapra, melyet idén ötödik alkalommal, 2015. július 11-én rendeztek meg.

2015. július 11-én Heves Praxisközösség dolgozói Senior Sport és egészségnapot tartottak a tiszanánai Dinnyésháton. A rendezvényen Heves és Nógrád megye nyugdíjasklubjainak mintegy 250 tagja vett részt.

Heves Praxisközösség a nyári szünet alatt is gondol a gyerekekre, és rendszeresen rendeznek Szünidei Életmód Klubot Átányon és Tiszanánán egyaránt.

Idén ötödik alkalommal rendezték meg Jászapátiban a Bab- és Fúvós Fesztivált, ahol a hagyományos babfőző versenyre Bakos Judit dietetikus vezetésével a Praxisközösség csapata is benevezett.

Júniusban, a Borsodnádasd Praxisközösség szervezésében sportnapon vehetett részt a Móra Ferenc Általános minden diákja. Az iskolásokat a különböző állomásokon akadályversenyekkel, ügyességi feladatokkal, totókkal, tesztekkel várták.

A 2015. június 30-án megrendezett „VI. Egészségesebb egészségügyért” szakmai konferencián közel 120 egészségügyi szakember vett részt a Népegészségügyi Fókuszú Alapellátás szekciójában, ahol az Alapellátás-fejlesztési Modellprogram vezetői és dolgozói a gyakorlati tapasztalataikat osztották meg a közönséggel.

A gyógytornászaink által nyújtott többletszolgáltatások fontos elemei Modellprogramunknak. Június 14-én a borsodszentgyörgyi és borsodnádasi gyerekek rajzaikkal mutatták meg, hogyan is gondolnak a mozgásra.

Június 19-én  Hencidán, Berettyóújfalu Praxisközösség településén Egészségnapot szerveztek a Modellprogram dolgozói. Az érdeklődők tornáztak, beszélgettek, egészséget finomságokat kóstoltak, a gyerekek pedig az egészség témakörében rajzoltak és színeztek.

2015. június 6-án Borsodnádasd Praxisközösség szakemberei – háziorvos, népegészségügyi szakember, dietetikus, gyógytornász, szűrőcsapat – Egészségnapot szerveztek a helyi lakosságnak. Az egészségnapról Szabó Edit népegészségügyi koordinátor számolt be.

Május 30-án Gyermeknap alkalmából Jászapáti Praxisközösség szakemberei, Egészség Kuckó elnevezésű programsorozattal készültek a helyi és a közeli települések gyerekeinek.

Gratulálunk Dr. Cséki János praxisközösségi koordinátorunknak, aki 2015. május 25-én elnyerte Berettyóújfalu város Fráter László-díját!

2015. április 24-én Ijfúsági és egészségnapot szerveztek a berettyóújfalui Bessenyei György Szakközépiskola, Szakiskola és Speciális Szakiskolai diákjai számára. A Modellprogram munkatársai előadásokat tartottak és számos olyan feladattal készültek, amivel az egészséges életmódra hívták fel a fiatalok figyelmét.

2015. április 22-én a jászkiséri Csete Balázs Általános Iskola alsó tagozatos osztályainak Egészségnapot tartottak a Jászapáti Praxisközösség dolgozói.

2015. Április 13-án Borsodnádasd Praxisközösségünkben ezek a csodálatos kutyusok (Repce, Gyömbér és Tücsök) segítették gyógytornászunk munkáját a hétvégén!

Dr. Szabó János,  Heves Praxisközösség koordinátora a 2014-es Év orvosa pályázaton Alapellátás kategóriában 2015. március 27-én Astellas-díjat nyert.

Heves Praxisközösség dietetikusa a közmunkaprogramban részt vevő dolgozóknak tartott előadást 2015. március 19-én az alkohol káros hatásairól.

Lezárult a „Mi az, hogy egészség?" címmel meghirdetett rajzpályázat első fordulója. A nyertes a Jászapátiban működő Szivárvány Óvoda Kíváncsi Fáncsi csoportja lett, akikhez a szakmai vezetés 2015. február 23-án el is látogatott.

A praxisközösségek is csatlakoztak a IX. Európai Méhnyakrák Megelőzési hét – 2015. január 24-29. – kapcsán szervezett Mályvavirág Alapítvány figyelemfelkeltő akciójához.

A Svájci-Magyar Együttműködési Program keretében megvalósuló SH/8/1 Alapellátás-fejlesztési Modellprogram céljait, első eredményeit bemutató regionális nyitórendezvényre 2014. március 26-án Jászapátiban került sor.

A MOM Kulturális Központban 2013. július 3-án megrendezett ünnepélyes megnyitón Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár és Jean-Franҫois Paroz, Svájc magyarországi nagykövete, a társágazatok vezetői, az együttműködésben résztvevő konzorciumi partnerek, szakmai és civil szervezetek, döntéshozók, egészségpolitikusok, valamint a program során megalakult négy praxisközösség dolgozói jelenlétében mutatták be a programot. 

alapel bwhozzajar bwminiszterelnokseg bw
A projekt a Svájci-Magyar Együttműködési Program társfinanszírozásával valósul meg.
The project is supported by a grant from Switzerland through the Swiss Contribution.
www.svajcihozzajarulas.hu

Copyright © 2015 - Alapellátás-fejlesztési Modellprogram. Minden jog fenntartva!