header v2

yt iconfb icon

logo

 

2017. október 25-én, szerdán a Heves megyei Átányba látogattak az Országos Közegészségügyi Intézet EFOP 1.8.0- VEKOP-17 projektjének szakemberei a Hevesi Praxisközösség meghívására. A projekt dolgozói hasznosnak találták, hogy betekintést nyerhettek a helyi praxisközösség sokrétű munkájába, s megismerhették a település sajátos életét.


Vendéglátóink a Dr. Fél Edit Közösségi Térben várták érkezésünket, majd forró kávéval és házi készítésű süteménnyel fogadtak bennünket. A rendezvény házigazdái Gönczi Mihály polgármester, Dr. Szabó János a Hevesi Praxisközösség praxisközösségi koordinátora és Átány háziorvosa, valamint Tóth Adrienn népegészségügyi koordinátor és Galvács Henrietta egykori átányi praxisnővér voltak.
Az ünnepélyes fogadtatást rövid útbaigazítás követte, majd első utunk az átányi önkormányzati hanyi-menti Általános Iskolába vezetett, ahol Magyar Zsanett gyógytornász lúdtalp-prevenciós foglalkozásával kezdődött a nap. Az alsó tagozatos gyerekek játékos formában gyakorolták a talpizmok és a lábszár izmainak erősítését, a hagyományos lúdtalp-prevenciós gyakorlatok mellett például lábujjaikkal rajzoltak és papírt hajtogattak.
Ezt követte Vásárhelyi Dorottya és Kiss Laura dohányzás-prevenciós órája, ahol játékos keretek között ismerhették meg a nebulók a dohányzás témaköréhez kapcsolódó fogalmakat és a dohányzás egészségre gyakorolt káros hatását.
Ezt követően az iskola igazgatója, Kormos Ferenc az igazgatói irodában fogadott bennünket, ahol megismertette velünk az iskola speciális oktatási módszereit és saját, intézményvezetői tapasztalatait. Emellett feltárta előttünk azokat a kihívásokat, nehézségeket és sikereket, melyekkel nap mint nap találkozik munkája során. Meglátása szerint az Alapellátás-Fejlesztési Modellprogram jóvoltából megvalósuló egészségfejlesztési és preventív célú foglalkozások nagyban hozzájárultak a gyermekek egészségtudatos magatartásának kialakításához. Ugyanakkor miként Kormos Ferenc, úgy mi is úgy véljük, hogy jobb lenne, ha a szülőket is sikerülne bevonnunk az egészségnevelő foglalkozásokra.
A következő program egy Magyar Zsanett által vezetett csoportos gerinctorna volt, melyen gerincpanaszokkal és deréktáji fájdalommal rendelkező, elsősorban idősebb kliensek vettek részt. Ezt követően Tóth Adrienn népegészségügyi koordinátor vezetésével a fiatalok „elsősegély tanóra” keretein belül elsajátíthatták a BLS (alapfokú újraélesztés) módszereit és a mentőhívás gyakorlatát.
A délelőtti blokk utolsó programján Buj József dietetikus a kisdiákok közreműködésével először az egészséges táplálkozás elméleti alapjait elevenítette fel. Az iskolában heti rendszerességgel megtartott egészséges táplálkozás tanóra érkezésünk napján az egészséges reggeli témája köré épült fel. Az intézményben október hónapban a tejtermékek étrendbe történő bevonásának lehetőségei kerültek terítékre. A szerdai alkalom egyik fő komponense a tehéntúró volt, mely az egyik legsokoldalúbb módon felhasználható tejtermék, s sajátosságai közé tartozik, hogy mind édes, mind pedig sós formában fel lehet használni. A tanóra keretein belül egy jellegzetes hazai kenyérfeltétnek, a körözöttnek az elkészítésére került sor. A dietetikus szakember ismertette a diákokkal és velünk is az egyes alapanyagok elkészítésének, feldolgozásának lépéseit és módozatait. Kiindulásként az alapváltozatot készítettük el és kóstoltuk meg; ezt követték a különböző dúsítási lehetőségek, melyek által a már ismert ízeket sikerült továbbfejleszteni, szelídíteni vagy épp pikánssá tenni-pl. kockasajt, sűrített paradicsom vagy paprikakrém hozzáadásával. Mindezt teljes kiőrlésű kenyérrel kínálva kóstolhatták meg a kisdiákok és a vendégek is. A diákok mindig nagy örömmel várják ezeket az egészséges életmódra nevelő gasztronómiai órákat, melyeken ők maguk is aktívan és lelkesen vesznek részt.
Vendéglátóink díszebéddel kedveskedtek nekünk, mely során megkóstolhattunk egy helyi specialitást is, a szerelmeslevelet. Ennek receptjét közkívánatra hamarosan elérhetővé tesszük közösségi oldalunkon is! Az ebéd ideje alatt Gönczi Mihály polgármester úr ismertette velünk a község egyedülálló történelmét.
A fenséges ebédet követően a Közösségi Tér Rendezvénytermében a havonta egy alkalommal megrendezett Anya-gyermek Klubfoglalkozásába nyerhettünk betekintést. Orbán Károlyné védőnő vezetésével minden hónapban más-más témát dolgoznak fel a kismamák, illetve az édesanyák-melyhez bizonyos témák esetén- meghívott előadóként a praxisközösség munkatársai is kapcsolódnak. Ez alkalommal a személyi és intim higiénia témakörében lehettek egy interaktív előadás részesei a jelenlévők. A helyes kézmosás jelentőségére Tóth Adrienn népegészségügyi koordinátor egy speciális UV lámpa segítségével hívta fel a figyelmet; az előadó bemutatta, hogy mennyi szennyeződés található a kézen a kézmosást, kézfertőtlenítést megelőzően. Ezt követően egy „szupertüsszents” segítségével szemléltette a papír zsebkendő használatának szükségességét. A klubfoglalkozás második felében az intim területek megfelelő tisztántartásának módszerét ismertette népegészségügyi koordinátorunk, különös tekintettel a női intim higiéniára és a menstruációs ciklus időszakára vonatkozóan.
A rendezvény egyik záróakkordjaként a praxisközösségi látogatás résztvevői a heti rendszerességgel megvalósuló életmódklubba nyerhettek bepillantást. Az életmódklub lelkes tagjai elsajátíthatták a padlizsánkrém készítésének módszerét, illetve szezonális salátákat készítettek Buj József dietetikus iránymutatása alapján, majd ezt követte a Magyar Zsanett gyógytornász vezette állóképesség fokozó cardio torna.
Dr. Szabó János praxisközösségi koordinátor és átányi háziorvos büszkén mutatta meg nekünk az Egészségházat, ahol a háziorvosi rendelő és a védőnői tanácsadó működik. A védőnői tanácsadó előterében kedélyes és tanulságos eszmecsere folyt a praxisközösségi munka során szerzett tapasztalatokról, a helyi közegészségügyi és népegészségügyi helyzetről, valamint az egészségtudatos szemlélet kialakításának lehetséges módszereiről, melyet minél szélesebb körben szükségszerű megismertetni a helyi lakossággal.
A praxisközösségi látogatást követően reményekkel és új élményekkel gazdagodva Budapest felé vettük utunkat. Mi is, akárcsak a hevesi praxisközösség szakemberei reméljük, hogy a lokálisan elérhető többletszolgáltatások, a rendszeres életmódklubok, illetve az iskolai oktatás keretein belül megvalósuló egészségfejlesztő foglalkozások nyomán sikerül hosszútávon hozzájárulni a praxisközösség intervenciós területén élő lakosság egészségműveltségének javításához, és a helyiek egészségtudatos magatartásának kialakításához.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

alapel bwhozzajar bwminiszterelnokseg bw
A projekt a Svájci-Magyar Együttműködési Program társfinanszírozásával valósul meg.
The project is supported by a grant from Switzerland through the Swiss Contribution.
www.svajcihozzajarulas.hu

Copyright © 2015 - Alapellátás-fejlesztési Modellprogram. Minden jog fenntartva!